A Budapesti Műszaki Egyetem 2025-ben végzett egy kutatást HMKE-s rendszerekkel kapcsolatban és ebben megállapította a Magyarországi napelemes rendszerek átlagos éves energia használatát, amely 6909 kWh/év. A Medián szerint 6271kWh/év
A bruttó elszámolás teljesen megváltoztatta a napelemes rendszerek játékszabályait Magyarországon. Míg a korábbi éves szaldó elszámolásnál a hálózat egy óriási „ingyenes akkumulátorként” működött (nyáron betermelted, télen kivehetted ugyanannyiért), a bruttó rendszerben a hálózatba betáplálni kifejezetten ráfizetéses.
Íme a kíméletlen matematika, amellyel lakossági díjaknál számolni kell:
Tehát minden egyes kilowattóra, amit nappal feltöltesz a hálózatra, majd este visszaveszel, 31/65 Forintodba kerül. Ebből egyértelműen következik a bruttó elszámolás alapszabálya: minimalizálni kell a hálózati betáplálást, és maximalizálni a helyben felhasználást (az önfogyasztást).
Hogyan éri meg ma napelemet üzemeltetni? Csináltam erre egy Mintaprojekt 2.0-t, a saját céges ingatlanunkon.
Megmutatom milyen szempontok alapján terveztem a napelemes rendszert a cégemnél havi bruttó elszámolásban, milyen megfontolásokat és elméleti hátteret alkalmaztam, lépésről lépésre. A saját céges példa azért jó, mert nem csak beszélek róla, de meg is csináltam. Kipróbáltam a saját ingatlanomon. A lényeg, hogy Neked már nem kell kísérletezni. Csak követni a helyes mintát… Ha a helyzeted hasonló.
2021-ben meg akartam bízni egy napelemes céget, de Ők azt mondták a saját házam nem alkalmas napelemes rendszer telepítésére. Ekkor vágtam bele a cégemmel a napelemes üzletágba és telepítettem a saját házamra egy napelemes rendszert szaldó elszámolással. Ez volt a Mintaprojekt 1: napelemes rendszer a saját házamon. Ez nagyon jól sikerült, sokan megkerestek és 4 év alatt több, mint 30 db napelemes rendszert telepítettem.
Az éves szaldó egy motiváló kedvezmény volt a napelemeseknek…
Közben a szaldó elszámolás 2024-től megszűnt és jött a változás/megújulás: 2026-tól teljesen kiszálltam a távfelügyeletből és a fő profil a napelem szerelés, energia tárolás és energia menedzsment lett. Ezt ugyanolyan lelkesen csinálom, mint korábban a távfelügyeletet, mert igazi kihívást jelent.
Termeld meg magadnak az energiát és használd fel okosan, tudatosan.
Legyen saját energiád!
A havi bruttó elszámolásban olyan új fogalmakat kell bevezetni, amely a szaldósok számára ismeretlen.
Önfogyasztás: a napból megtermelt és helyben azonnal elhasznált energia.
Önellátás: az összes villamosenergia fogyasztás azon része, amely a napenergiából származik.
A fenti ábra a Huawei Fusion Solar felületéről megkönnyíti a megértést. A (világos) zöld csík a napelem termelést mutatja július 17-én: a kék ebből az önfogyasztás a cégemnél, amely 54,06%. Ezzel szemben az önellátás 90,85% (narancssárga csík) az összes fogyasztásból (ábrán piros). Ezek kiváló értékek, de csak nyáron egy-egy napra. Éves viszonylatban a magyar átlag önfogyasztás=30%, önellátás=34%.
A Budapesti Műszaki Egyetem 2025-ben végzett egy kutatást HMKE-s rendszerekkel kapcsolatban és ebben megállapította a Magyarországi napelemes rendszerek átlagos éves energia használatát, amely 6909 kWh/év. A Medián szerint 6271kWh/év
A kutatás azonosította a villamos nagyfogyasztókat is: elektromos autó töltő, villanybojler, klíma vagy hőszivattyús berendezés.
A kutatás azt is feltárta, hogy a felhasználók direkt a napelemes éves szaldójuk felhasználására telepítették ezeket a nagy fogyasztókat. Vagyis azt az energiát, amit 1 év alatt napelemmel betápláltak a hálózatba kb. ugyanazt az energiát ki is vették. Nappal betáplálták este kivették, nyáron betáplálták télen kivették. Vagyis nekik az áram ára mindig ugyanannyi…
Mi ezzel a gond? Csak az, hogy a villamos energia világpiaci ára óránként változik. Ahhoz, hogy az éves szaldós napelemeseknek mindig ugyanannyi legyen ahhoz az állam valamelyik zsebéből kipótolja azt. Szóval örökre (10 év az éves szaldó) ez nem működhet. Nem beszélve a hálózat használatról, amely az éves szaldósok esetében a legnagyobb (betáplálnak ha süt a nap, kivesznek ha nem süt).
Akkor mi az ami működik a havi bruttóban? Az egyensúly.
A napelemes rendszernek folyamatosan egyensúlyoznia kell a termelés és fogyasztás között. Nem tudok jobb sport hasonlatot, mint a snowboard: ahhoz, hogy egyensúlyban maradj folyamatosan élen kell vezetni a snowboardot is. És ettől lesz izgalmas és nehéz.
Az új napelemes rendszerekben van egy Smart Assistant (EMMA) készülék: ez figyeli az inverter termelést, méri a háztartás fogyasztását, nézi a visszatáplálást, tudja indítani az autó töltőt vagy villanybojlert, tisztában van az akkumulátor töltöttséggel stb. Szóval ez az energia menedzser.
Tudtad, hogy ma már a Forma 1-es autók 50%-ban villannyal mennek és a pilótáknak kell menedzselni az akku töltést és kisütést? 2026-ban Ők is megtudták ill. megtanulták mi az energia menedzselés.
A napelemes rendszerben az EMMA energia menedzser feladata, hogy lehetőleg minden megtermelt kW legyen elfogyasztva vagy eltárolva. Illetve szükséges egy egyensúlyra optimalizált jól megtervezett napelem rendszer. Az egyensúlyt bármikor ellenőrizheted egy energia áramlási ábrán.
Röviden: akkumulátor + 2-3 db „rugalmasan” ki/be kapcsolható nagyobb fogyasztó. Olyan vezérelhető diverzifikált nagy fogyasztók, amelyek nemcsak a napenergiából képesek működni.
De túlságosan előre szaladtam. Kicsit térjünk vissza az elmélethez.
Ahhoz, hogy megértsük vissza kell egyet lépni az elmélethez. A Terhelésillesztési mutatók HMKE napelemes rendszer méretezésére című cikk a Magyar Épületgépészet 2022/11-12. számában jelent meg.
Ebben 2022-es cikkben Gergely László PhD hallgató, Dr. Csoknyai Tamás PhD, Dr. Horváth Miklós PhD BME egyetemi tanárok elemezték és javasolták ezeket a mutatókat és további fogalmakat a tervezéshez. Mintha előre láttak volna valamit… (Vagy csak okosabbak voltak Nálunk.) Ugyanis ekkor még a napelemeseknek éves szaldó volt.
Az egyik lényeg (szerintem) az alábbi ábrán van: az önfogyasztáshoz nagyon kicsi napelemes rendszer (pl. 1db panel=500Wp) az önellátáshoz nagyon nagy (pl. 40 kWp) kell. A két függvény görbéje keresztezi egymást. Egy 2500 kWh/éves háztartású fogyasztás minta példában ez az optimum 6,57 kWp-nél van. Ott, ahol az éves termelés pont megegyezik az éves fogyasztással. És ez a 6,57 kWp közel van a Magyarországi éves szaldósok átlagos rendszeréhez, amit a korábbi BME kutatásban láttuk.
Arról már volt szó, hogy a 30% önfogyasztás kicsit jobbnak számít. Ekkor már valószínűleg valaki odafigyelt arra, hogy napsütésnél indítsa a mosógépet, a sütőt, vagy az egyéb fogyasztókat. Gyakorlati megfigyeléseim szerint (kb.30-35 ügyfél mintázatából, nem okos vezérléssel) azt látom, hogy az Önfogyasztás éves szinten a „legügyesebb” ügyfeleimnél max.40%. Az Önellátás pedig max.70%. Szóval véleményem szerint az okos vezérléssel kissé ezek fölé lehet „lőni” kb.10-15%-kal. Vagyis elérhető a kb. 50-60% önfogyasztás és a kb. 60-70% önellátás éves szinten.
Bár fontos, de nem akarok az elméleti részletekbe belemenni. A lényeg: ha sokat táplálsz be és sokat veszel vissza, akkor ugye sokat használod a hálózatot (éves szaldósok). Ha a napenergiával saját magadnak termelsz, vagyis magas az önfogyasztásod és magas az önellátásod, akkor keveset használod a hálózatot. Ami mindenkinek sokkal jobb: Neked mert keveset fizetsz és a hálózatnak mert nem kell sokat fejleszteni.
Az Önfogyasztás és Önellátás remek mutatók az utólagos elemzéshez, optimalizáláshoz. Nem véletlenül a Huawei Fusion Solar program is ezeket mutatja meg Nekünk elsődlegesen. Itt van 1 havi (júliusi) saját céges napelem grafikonunk. Az első 7 nap még visszwattos beállításban volt, szóval az nem számít. De ha azt kivesszük akkor is reális a 50-60% önfogyasztás és 60-70% önellátás. A két görbe kb. 60%-nál keresztezi egymást.
Mivel Nálunk kiscéges díjtarifa van, itt nincs rezsicsökkentett ár csak fix 62Ft/kWh. Általában a cégeknél piaci ár van, de kedvezőbb a fogyasztási profiljuk, mint a lakosságnál. Ugyanis a termelés és a fogyasztás sokkal jobban fedi egymást. Azaz nappal, amikor süt a nap akkor fogy az áram, mivel napközben működik a cég. De mivel mi nem gyár vagyunk, csak iroda (3db iroda + konyha + raktár, kb.120m2) így a mi fogyasztásunk olyan, mint kb. egy home office-os családi házé.
Mivel mérnök (is) vagyok, szeretek előre tervezni, bár csak a gyakorlatias és megvalósítható terveket szeretem, mivel a kivitelezésben is részt veszek. Minden napelemes rendszer különböző (mint minden ember) de mivel több, mint 30 db rendszeren „túl vagyok”, a helyszínen fejben rögtön összeáll egy vázlatos tervem.
A céges villamosenergia fogyasztás 2026. év első 5 hónap átlaga kb.400kWh/ havi fogyasztás volt.
A tetőre szerelt napelemes rendszer egyik korlátja a tetőn rendelkezésre álló hely. Cégemnél a tető szélesség 10,52m. Ez 9db álló elrendezésű napelem panel elhelyezését teszi lehetővé 10-10 cm-re a szélektől. Fontos a tető tájolása is, nálam ez DNY 223 fok, majdnem pontosan délre néz a ház Tiefenweg utcai sarka.
Jelenleg az 500W körüli panelek lettek általánosak, ez már nem rossz, 1 panel=0,5kW. Én az egyik legnagyobb gyártó, a Tongwei 54HD-505W N-típusú, félcellás, bifaciális panelját választottam. Mert az N-type elvileg picit nagyobb teljesítményű, mint a P-type. A bifacial azt jelenti, hogy a hát oldal is termel a visszaverődő napsugarakból minimálisan (5%). Az elől hőálló hátul sima üveg kialakítás erőssé/merevvé teszi a panelt. A melegben pedig stabilabban hozza a teljesítményt. Valamint a 15 év termék és 30 év teljesítmény garancia meggyőző érv. Ebből 11db=5.555KWp csúcsteljesítmény.
Ez nem rossz eszköz ahhoz, hogy egy éves termelési/fogyasztási szimulációt hozzunk létre. Bár egyelőre, az okos vezérléseket nem tudja figyelembe venni. Így az a lehetőség marad, hogy egyedi fogyasztási profilt hozunk létre: napi/hétvégi szinten óráról-órára megadjuk a fogyasztásokat. Ezzel viszonylag jól tudjuk közelíteni a valóságot.
Az alábbi linkre kattintva elérhető a saját cégemhez tervezett napelemes rendszer szimulációja, a helyszín, az épület és a zavaró hatások (pl. árnyék) lemodellezésétől kezdve a fogyasztási profillal, a rendszer megtervezésével, az általunk használt eszközökkel és várható termelési adatokkal.
Mekkora legyen? Bruttó elszámolás esetén ez izgalmas (trükkös) lehet. A megtermelt energiát azonnal felhasználjuk (önfogyasztás 50-60%), vagy eltároljuk akkuban, de ne tápláljuk vissza. Ha keletkezéskor azonnal el akarjuk használni ahhoz kellenek nagy „rugalmas” fogyasztók különböző fázison pl. elektromos autó EV töltővel, villanybojler automatizálva.
Ekkor azonban fontos az 1 fázison aszimmetrikusan leadott teljesítmény, amely az inverter teljesítmény 1/3-a. Pl. 6kW-nál ez 2kW, ami nem sok egy EV autónál. Ezért választottam a Huawei 10kW SUN2000-MAP0 hibrid, aszimmetrikus invertert, amely 1 fázison max. 3,3kW-ot tud kiadni.
Persze a töltés mehet 2-3 fázison is, de ez függ a töltőtől, az autótól és a napelem teljesítménytől is.
Huawei SCharger 22KT-S0
Bruttó elszámolásban ez egy lényeges elem. Legyen azonos az inverter gyártójával.
Miért? Mert ha arra utazunk, hogy a felesleges napenergiát (amit visszatáplálnánk 5 Ft/kWh-ért) elhasználjuk, vagy másképpen a napból töltsük az autónkat akkor erre az inverter gyártójával megegyező töltő a legalkalmasabb. Ugyanis soros vagy TCP/IP porton folyamatosan kommunikál egymással az inverter/Smart assistant és az autótöltő. Azaz dinamikusan igyekszik egyensúlyban tartani a termelést és fogyasztást.
Bár az inverter gyártóval nem azonos autótöltők is figyelik saját smart meterrel a visszatáplálást, mégis akkor a legjobb az összhang, ha azok megegyeznek.
Európában hamarosan bevezetik a V2G (Veichle to Grid) töltőket, amikor az autóból a hálózat felé is lehet visszatölteni energiát. Ennek jelenleg még nincs meg a magyarországi szabályozási háttere.
A cipész cipője lyukas? Nem. Mint a saját házamnál 2022-ben, most is precízen jártam el. Legtöbbször a szerelés közben jössz rá, hogy a terv túl optimista, vagy lehet még azt optimalizálni. Elsőre 8db panelt terveztem (két oldalt a tetőn maradjon feljáró), de végül DNY 9db + ÉK 2db panel lett a vége a magas fák árnyékolása miatt.
Attól függ milyen a tető: kerámia/beton cserép, korcolt lemez, trapéz lemez, cserepes lemez, lapos tető, földi tartó. Mindre van megoldás a palát kivéve. Nálam kerámia cserép volt. A hódfarkú cserepet és az „orros” cserepet minden kampónál vágni kell, hogy ne nyomja fel a kelleténél jobban a cserepet. Ezt azonban a legtöbb telepítő cég nem mindig teszi meg.
A sinezésnek tökéletesen vízszintesnek kell lenni, mert ha a panel kicsit is elmegy a vízszintesből, akkor 4-5 panel után rájössz, hogy felfelé vagy lefelé tartanak a panelek. Ez pedig már lentről is láthatóan csúnya. Ha több mint két sín van, akkor lényeges azonos síkba hozni a síneket. Egyébként a panelek illeszkedésénél egy lépcső keletkezik.
A napelem kábelek speciális UV álló kivitelűek 4-6mm2 átmérővel. A tetőből UV álló gégecsőben szellőzőcserépen jön ki 3db kábel piros és fekete DC kábel és zöld-sárga föld. A paneleket úgy kötjük, mintha elemeket kötnénk sorba plusz-mínusz-plusz-mínusz stb. A piros/fekete kábelt egymáshoz közel kell vezetni, nem szabad induktív hurkot létrehozni a túlfeszültség minimalizálás miatt. Ha árnyék van, mint nálam akkor minden panel alá optimalizáló (DC-DC konverter) kell. Ez sajnos nem oldja meg az árnyékolási problémát, csak segít rajta.
Mindkét furgonnal, az EV Volkswagen Caddyvel és a dízel Ford Transittal is tudunk szállítani mert úgy választottam, hogy beférjenek. A panelek méretét – teljesítmény növelés érdekében – a kínaiak az évek során maximalizálták: 196X113X3 cm és 27kg. Ez már olyan nagy és nehéz lett mint egy ajtó lap. Ha ennél nagyobb lenne már nem tudnánk emberi erővel feljuttatni a tetőre. Az ennél nagyobb méretű és teljesítményű paneleket jellemzően napelem parkoknál, földi telepítéshez szokták választani.
A 10KW-os inverter 11kW-ot tud leadni 3 fázison. Egy hatékony EV autó töltéshez pont ez kell. De nem csak a méret a lényeg… Mert a nagyobb inverter kevesebb panellel kicsit rosszabb hatásfokkal működik, ráadásul fajlagosan drágább lesz a rendszer. Lényeges az aszimmetria kezelése: ha megjelenik 1 fázison egy nagy fogyasztó akkor a másik két fázison ne termeljen vissza a rendszer 5 Ft-ért. Ha nincs napsütés akkor még az akkumulátor is korlátoz, a Huawei az 5KWh akkuból max.3,5kW-ot enged ki.
3 fázisú 11kW max. teljesítményre. Ennél több nem kell, ha napelemből akarunk tölteni. A telepítéshez FI relé és 3X20A kismegszakító szükséges. Soros porton kommunikál az EMMA-val (Smart assistant) a dinamikus töltésszabályozás érdekében. Ki/Be kapcsolható a napelem preferált (zöldenergia) üzemmód. Ez azt jelenti, hogy akkor tölti az autót ha van elég napenergia vagy akkumulátor energia. Pontosabban dinamikusan szabályozza a töltést, hogy a bejövő és kimenő energia egyensúlyban legyen.
Lényeges, hogy napelem preferált üzemmódban 1 fázisról akkor indul a töltés, ha 1,38 kW-nál több az el nem használt tehát fölös energia. Ez a 6AX230V=1,38kW. Aztán 3,6kW-ig tart az egyfázisú töltés, afölött ha az autó is támogatja belép a 2.fázis 4,14kW-ig. Afölött pedig 3 fázison tölti az autót. Ehhez persze jó sok fölös napenergia kell kb. 6-7kWp napelem szükséges.
Ennyi egyenlőre Nekem sincs mert ugye a túl sok napelem visszatáplálást csinál, amit nem akarunk.
Zöld áramnál (napelem preferált mód) be lehet állítani, hogy mennyit engedsz felvenni az EON hálózatból. Én 200W-ot állítottam be. De ha 2000W-ra állítod (télen) akkor korábban kezd el tölteni, este pedig tovább tudsz tölteni. Persze többe fog Neked kerülni.
Ahhoz, hogy a villanybojlert és a fűtő/hűtő klímát vezérelni tudjam a Shelly okos eszközöket használtam. A Huawei támogatja ezeket, azaz felismeri helyi hálózaton és képes vezérelni, ha van fölös napenergia. Prioritást is kell állítani: a nagyobb teljesítményű eszközök vannak elől, a kisebbek hátul.
Az okos energiamenedzsment eszköz, a Smart assistant (EMMA) eldönti, melyiket mikor kapcsolja be úgy hogy a megtermelt energia egyensúlyban legyen az elfogyasztottal.
Az átfolyós Immergas gázbojler mellé szereltettem be egy Ariston két (belső)tartályos villanybojlert 1,5kW teljesítménnyel. Két csappal át tudom állítani melyik bojler működjön. Így ha pl. télen hetekig nem süt a nap akkor visszaállok gázra, (vagy fizetek az EON-nak).
A villanybojler külön konnektort és kismegszakítót kapott a fő elosztó szekrényből.
A villanybojler konnektorának vezérlését az EMMA oldja meg segédrelékkel. A bojler saját hőfokszabályzója továbbra is működik, de az EMMA dönti el ad-e áramot. Így előfordulhat, hogy ha nem süt a nap, nincs áram de az applikációban ez gombnyomásra felülírható. Az EMMA-t a fő villamos elosztó szekrénybe helyeztem el. Ha az EMMA ad energiát a bojlernek akkor az elosztóban világít egy piros LED.
Daikin 1 kültéri 2 beltéris klímát szereltettem be 2025 őszén, amely hűteni és fűteni is tud. Télen jól vizsgázott, mert a gáz fűtést 80-90%-ban kiváltotta. Mivel 4,2-es az SCOP értéke azaz 1kW villamos energiából éves átlagban 4,2kW hőenergiát tud előállítani.
Így a céges gázfogyasztás januárban 400m3 (céges áron 500Ft/m3), azaz 200.000 Ft lett volna. Ehelyett 40.000Ft Bruttó volt a villanyszámla, amit számításaim szerint kb. 25%-al tovább csökkenthet még a napelem.
A vezérlést Shelly 2PM gen3 okos eszközzel + segéd relével oldottam meg, amelyet egy műanyag dobozban a klíma fölött bal oldalon helyeztem el. Ez a Shelly(PM-s) a helyi WIFI-re csatlakozik, az EMMA felismeri és kommunikál vele. A klímához beszereltettem egy gyári Daikin vezérlőt (KRP413AB1S), amelyen keresztül „pillanat kontaktussal” tudja kapcsolni a klímát. Így megmarad a klíma saját vezérlése is, csak a szinkronizációra kell figyelni, hogy a távirányító és az applikáció ugyanabban az üzemállapotban legyen.
A havi bruttó elszámolásban ajánlott egy hibrid, akkumulátoros napelemes rendszert telepíteni. A hibrid rendszerek nemcsak visszatáplálásra (on-grid) képesek, hanem akkumulátorok is kapcsolhatók hozzájuk. Amelyek később bővíthetőek. Az akkumulátor eltárolja a napközben megtermelt, de fel nem használt (és amúgy 5 Forintért eladott) áramot, amit este, a tévénézés, főzés és világítás során felhasználhatsz. Ezzel kiválthatod, hogy vásárolj 36/70 Forintos hálózati áramot, vagyis ha süt a nap önellátó lehetsz.
Első lépésben – mivel Huawei az inverterem – a Luna2000-S1 5kWh LiFePo4 akkumulátort választottam 15 év garanciával. Mivel este a cég nem sok áramot használ csak a hűtő, szerver, riasztó, kamera, cégtábla világítás mennek. De a villanyautó ezt gyorsan lemeríti, ha 17.00 óra után van töltve. Ezt még optimalizálni fogom. Egyelőre beállítottam, hogy a Huwei EV töltő meddig használhatja az akkumulátort ahhoz, hogy éjszakára még maradjon a ház ellátására is energia. Tulajdonképpen itt is az egyensúlyt kell megteremteni.
Egy vállalkozás általában akkor használ energiát, ha dolgoznak az emberek, tehát itt nem kell átütemezni. Kivéve a villanyautót mert azt pl. hétvégén lehet hosszan tölteni. A legolcsóbb és leghatékonyabb módszer otthon, ha a legnagyobb fogyasztókat akkor üzemelteted, amikor süt a nap.
A bruttó elszámolású rendszerben tilos túlméretezni. Régen megérte feltenni a tetőre annyi panelt, amennyi csak elfért. Ma már csak akkora rendszert szabad telepíteni, aminek a termelését (akkumulátorral kiegészítve) a háztartás valóban el is tudja fogyasztani. A hálózatra termelt felesleg sosem hozza vissza az árát.
Ha klímával vagy hőszivattyúval fűtesz/hűtesz, változtass a szokásaidon. Nyáron ne este kapcsold be a klímát; hűtsd le a házat (akár 1-2 fokkal hidegebbre a megszokottnál) délután 2 és 5 óra között az „ingyen” áramból. A jól szigetelt házak megtartják ezt a hőt/hideget estére is.
Egy elektromos autó (EV) hatalmas akkumulátorral rendelkezik. Ha van rá lehetőséged, hogy az autót napközben (vagy hétvégén) a napenergiából töltsd, azzal brutálisan lerövidíted a napelemes rendszer megtérülési idejét, hiszen itt a drága üzemanyagot váltod ki az ingyen árammal.
A havi bruttó elszámolású napelemes rendszer lelke: az egyensúly. A termelés és fogyasztás egyensúlyban tartása, menedzselése folyamatosan.
Azt nem mondom, hogy könnyű „hadrendbe” állítani ezeket, azt sem, hogy bárki meg tudja csinálni, de mindig is szerettem a kihívásokat…
Ön is szeretné magának megtermelni az energiát, vagy jobban függetlenedni az áramszolgáltatótól?
Adja meg adatait, hogy fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot.